Damien Grove blogja

sci-fi, fantasztikum, Világ, Univerzum

Feedek
Megosztás

ingyenes webstatisztika

 

A hullamosó (Rendezői változat)

Barry jó mélyen leszívta a füstöt. Az eső megint rákezdett, a kövér cseppek ütemesen doboltak a férfi katonai zubbonyán és sapkáján. A víz belfolyt a nyakába, apró erek indultak újtukra a hátán lefelé, melyek végül az alsónadrágjában gyűltek össze.

– Átkozott tetves monszun! ­

Ahogy alig hallhatóan kimondta a szavakat, azonnal jobban érezte magát. Tehetetlenségében ez volt az egyetlen fegyvere a világ ellen. És működött is – egy ideig.

Tovább»

Válaszúton

Szürke napok váltottak hideg reggeleket. A levegőben pernye szállt, a halovány égen a Nap halvány korongnak látszott csupán, ami szégyenében elrejti arcát a világ elől.
Az északi szél csontfagyasztó hideget és halált hozott. Az út mentén falvak és városok romjai álltak, benőve burjánzó gazzal, dögszag és avas hamu szaga lengte be a környéket. A beton-tégla monstrumok düledező falai belezuhantak a haldokló erdő nyitott szájába, ami fokozatosan emésztette meg őket. A fákon alig volt épp levél, élve korhadtak el, nyögések kíséretében múltak ki végleg, ahogy a sáros talajba csapódtak. Tovább»

Ha egyszer elpusztul a világ

A jótékony tudatlanság állapota hirtelen ért véget. Kai nemrég még valahol a semmi közepén lebegett a sötétségben, aztán egy pillanat alatt visszatért a valóságba. Az érzés, amelyet legjobban az anyaméh nyugodtságához tudott hasonlítani, még ott volt vele egy röpke másodpercig, hogy végül teljesen elenyésszen.

A fényes napsugarak elvakították, forróság ömlött végig a testén. Egy pocsolyában feküdt a tisztás szélén, nem messze tőle sűrű erdő terebélyesedett. A feje tompán sajgott, a jobb combjából egy fémdarab meredezett elő, átütve kezeslábas öltözékét. Háta mögött, a sziklafal tövében hevert a felismerhetetlenségig összeroncsolódott aeromoped. Tovább»

Múlton át a jövő felé

Zétény a Gellért-hegy tetejéről ereszkedett lefelé egy csapáson. A fiatal férfi hosszú haját hátul varkocsba fonta össze, szikár arcának alsó részét hosszú szakáll takarta el. Szürke kezeslábas burkolta be testét, lábán pedig elnyűtt katonai bakancsot viselt. Zétény mellett Cudar, a hároméves vizsla bandukolt peckesen, felszegett fejjel. Kutya és gazdája lassan, megfontoltan araszolt lefelé a meredélyen a Duna irányába.

A kor, amikor az emberek rohanással és kapkodással töltötték meg életüket, rég eltűnt és megsemmisült – mintha soha nem is létezett volna. A világ vadságba fordult, a hajdani civilizáció emlékeit csak a vidéken mindenfelé elszórt romos épületek hirdették. A múlt a regék misztikus ködébe veszett, melyeket az öregek meséltek esténként a többieknek a tábortűz mellett. Zétény tátott szájjal hallgatta a régmúlt világ történeteit. Ami a kataklizma után mementóként hátra maradt, csak a szemével foghatta fel, nem tudott hozzákötni semmilyen személyes élményt vagy tapasztalatot. Amerre járt, a vidék úgy jelent meg előtte, mint a húsát vesztett test, amelynek csontjait fehérre koptatta az idő. Tovább»

Egy letűnt civilizáció nyomában

A teleportáló állomás a reggeli óra ellenére színültig telt a várakozó utasokkal. Sokan közülük meglévő sorszámuk birtokában a belépőkapu előtt ácsorogtak, a többiek pedig a különböző pontokon elhelyezett kényelmes fotelekben pihentek.

A tágas váróteremben majdnem teljes csend honolt. Csupán a klímarendszeren szabályos időközönként átáramló levegő surrogása törte meg a hangtalan némaságot. Úgy tűnt, a jelenlévők különösen ügyelnek arra, hogy még csak véletlenül se zavarják meg a többiek nyugalmát. Tovább»

A létezés paradigmái

A Bajkál-tó hatalmas fekete testként nyújtózott Dr. Arkagyíj Vasziljevics Szemjonov előtt, egészen a látóhatár pereméig. A part menti sziklák felett felbukkanó napkorong sugarai narancs-rózsaszínbe öltöztették a nyugati oldal felett lebegő párát, amelyen túl halványan felsejlett az ember által érintetlen vadon. Tovább»

Lazeralus (Az ősi vámpírok alkonya)

Lazeralus, a vámpír, a Central Park egyik padján ült, és könnyes szemmel tapogatta a jobb felső szemfogát. A ma esti vadászat nem zárult számára túlságosan jól. Először nem sikerült kopogással ablaknyitásra bírnia a tizenhat éves szűzlányt, aztán elkeseredésében egy hatalmas városi patkányt kezdett üldözni a metróállomás szervizjáratában, de a lefolyó előtti utolsó próbálkozásnál az ínycsiklandó falat helyett a lyuk melletti zárókőbe harapott. Szerencsére becses fegyvere nem tört ki a helyéről, csak meglazult egy picit. Tovább»

Az űr sohasem felel

Rix fásult szemmel nézett ki a sisak plexijén keresztül a sötét világűrbe. A lehető legközelebb lépett az ablakhoz, és a néhány száz méterrel a hajó mellett lebegő furcsa tárgyat bámulta. Innen úgy tűnt, akár emberkéz is alkothatta volna az ismeretlen valamit, de Rix tudta, hogy ez nem így van. Még egyszer végignézett a kecses, arany testen, majd hirtelen – mint aki ördögöt látott –, elkapta a tekintetét.

Az átkozott! – gondolta. – Mintha vigyorogna. Tovább»

Solitudo (Egyedül az állomáson)

R3 szervizállomás, Külső Űr, négyes szektor
Elektronikus naplóbejegyzés-töredék


Régóta nem számolom a napokat. Nincs értelme. A létezés állapotában vagyok. Eszem, alszom, elvégzem a legfontosabb szükségleteimet, és ha kell, dolgozom.
Sokszor felteszem magamnak a kérdést, hogy mi az a konkrét cél, amiért a Mindenható megteremtett, de az igazat megvallva még nem tudtam rá kielégítő választ találni. Lehet, hogy a sorsom semmivel sem magasztosabb, mint amivel régóta foglalkozom: karbantartó technikus vagyok a Külső Űr, négyes szektorának egyetlen szervizállomásán – keringési pályán a CJ 276e bolygó egyik halott holdja körül. Ha létezik a „legeldugottabb hely” feliratú pont az Univerzum térképén, akkor az éppen itt van… a nagy semmi közepén. Tovább»

Új genezis

Már csak nyolc óra volt hátra a teljes hibernációig. Eusebius az űrhajó irányítófülkéjében ült, és mereven bámulta a monitorokon futó számsorokat.

A karakterek egyenletesen követték egymást: pályagörbe számítások, helyiségek pontos hőmérséklete, oxigén felhasználás, hajtóművek pillanatnyi teljesítménye, páratartalom – megannyi fontos információ egy űrhajós számára. A férfi jól tudta, pár óra múlva ezek a dolgok nem fognak számítani, akkor már nem lesz semmi ráhatása a környezetére, mert addigra a hibernációs kapszulában fekszik majd, és várja, hogy szeme hosszú időre lecsukódjon. Aztán egy jó darabig – talán soha többé –, nem fog semmit érzékelni, sem érezni. Tovább»