Ha jól emlékszem, talán két évvel ezelőtt a karcolat.hu Történelmi és utópisztikus címmel hírdetett novellapályázatára írtam egy rövid történetet. Nem volt sok időm rá, szinte csak néhányszor tudtam átfutni, javítani, és végül engem is meglepett, hogy az írás bekerült a pályázat legjobb tíz műve közé. Talán irodalmilag és szöveggondozás tekintetében nem volt annyir kiforrott, mint amiket az utóbbi időben írtam, én úgy gondolom, talán inkább az eredeti ötlet fogta meg a zsűrit. Mindenesetre már akkor is szó volt a megjelenésről, de a folyamat több hátráltató dolog miatt késett. Nos, az öt év alatt, mióta írásra adtam a  fejem, rá kellett jönnöm, hogy ehhez a szakmához egy valami nagyon kell: türelem. Sőt, az ember néha már elfelejti a dolgokat, és akkor derült égből villámcsapásként érkezik a hír: mégis csak megjelenik az a fránya antológia. :-)

Szóval, ha valakit esetleg érdekelnek a fantasztikus történetek, és nem írtózol az e-book formátumtól, az alábbi linken megvásárolhatod a kiadványt...

http://konyvaruhaz.info/hu_HU/amig-felkel-a-nap